-Meg kell keresünk őket!-hangzott az egyértelmű válasz egyenesen HeeGi szájából.
-És azt hogy gondoltad?!-MinMi válaszában egy kis ellentét hallatszott.
-Ezt én is kérdezhetném?Nem ez lenne az első dolgunk?
-Megöletni magunkat?!
-Mi?
-Jól hallod!Ha nem tűnne fel, ki akarnak nyírni minket! Most csak ketten vagyunk akik értenek a fegyverhez, ők meg...ők csak veszélyben lennének.-mutatott a fiúkra, kikelve magából, majd folytatta. -És ha nem vennéd észre, tegnap volt ez az egész!Úgy tűnik neked hogy itt mindenki full-ra egészséges?Szerinted nem vadásznak ránk?! Észrevehetnéd hogy a vadászokból váltunk prédákká!!
-Eddig is prédák voltunk, csak nem tudtunk róla...-sütötte le szemeit HeeGi
-Ez a véleményed?Csak ennyi?Most se gondolkozol...
-Mi az hogy most se!
-Jajj ne játsszad már, sosem gondolkozol, semmit sem gondolsz át.Sőt neked sosem kell.Mindig is SungTae gondolkodott...Amilyen civilben...olyan vagy akció közben is.Csak szórakozol,de ez most életre megy!Fogd már fel!
-Jajj, mintha neked annyira kellet volna.Azt hiszed egy zár kinyitása csak úgy hipp-hopp megy?! És még te mondod hogy életre megy?!Akkor közlöm hogy SungTae és DooNa élete is!Lehet hogy én nem "gondolkozom" ,de akkor most te tedd azt!
-Hogy lehetsz ennyire idióta?!Komolyan mondom még egy ilyen...és én...-kezdett bele MinMi ,de Kevin megtörte a csendet azzal hogy felborította a régi kis fa asztalkát mely előttük ácsorgott.S mely már oly régóta áll ott egyedül....Az asztalka eltört.Szétment az mely már idők óta összetartott.
-Elég legyen!Ti is így fogtok szétesni, ha nem tértek végre magatokhoz!Csak dobálóztok a szavakkal és bele sem gondoltok, hogy egyáltalán mit vágtok a másik fejéhez!
Kevin szinte már üvöltött.Arca enyhén vörös volt.Ez nem volt rá jellemző, még sohasem emelte fel a hangját senki ellen, főleg nem lányok ellen.De ez most kijött belőle, már nem bírta elviselni azt az értelmetlenségeket melyekkel dobálóztak.
-Sandeul, gyere!- szólt, s a fiú csak némán követte. A ház elé mentek.
MinMi és HeeGi csak némán ültek egymással szemben, lehajtott fejjel.
Junhyung mosogatott, DooNa csak némán ült az asztalnál.Kis idő elteltével...
-Hmm nem gondoltam volna hogy egy srác képes mosogatásra vetemedni...-arcán egy halvány mosoly látszott.
Junhyung csak halkan kuncogott egyet.
-Mert?
~Aish, hangosan gondolkodtam,..már megint...>~<
-Nah?
-Áhh semmi, csak hangosan gondolkodtam...
-Megint?
-Mi?Te hallottad?O.O
-Kellett?
-NEM!Határozottan NEM!
-Pedig nem úgy tűnt...-vont vállat még mindig mosolyogva
-Mi?o.o
-Csak hangosan gondolkodtam...
~Húú de ismerős ez a szöveg...-.-
Kis idő elteltével
DooNa a szobában szedte össze a ruháit és egyéb dolgait, meg amit még talált, mikor Joker beállított.
-Mégis mit csinálsz?-emelte fel kissé a hangját
-Amit látsz...pakolok.-válaszolt ugyan olyan hangnemben
-És megtudhatnám , hogy miért?
-Megkeresem a többieket.
-Nem teheted!
-És ugyan miért nem?
-Mert keresnek téged, titeket.
-Tudtommal WanDong megsérült, nem kel fel az egyhamar az ágyból.
-Azt hiszed nincs elég embere?
-Nem hinném hogy lépne...
-Akkor sem mehetsz el innen!
-De én akkor is elmegyek!
-Miért vagy az egyik pillanatban rendes, a másikban meg egy makacs és önfejű liba?!
-Makacs és önfejű liba?Mert aggódom a barátaim miatt.Meg amúgy is, neked ehhez semmi közöd.-s azzal a lendülettel elindult az ajtó fele ,de Junhyung bevágta azt és elállta az útját.
-Még hogy nincs közöm?Miattad árultam el őket!
-Miattam?
-Mármint, L-el, és miatta...vagyis miattatok.
-Ahh, értem. Akkor most megyek!
-Nem fogsz ezen az ajtón kilépni míg én azt nem mondom!-tekintete kissé ideges volt már.Majd megragadta DooNa kezét és az ágyra lökte.
-Mert különben? Mi lesz?Mit csinálsz?Hehh?- néma csend következett, de csak egy rövid időre.
-Yaaa!-kezdett bele DooNa kiabálásba de nem sok jutott ki a száján, ugyanis Junhyung foglalta azt el.Megcsókolta....Mikor elváltak egymástól...DooNa nem tudott megszólalni, csak kikerekedett szemekkel, teljesen vörösen bámult Junhyungra.
-Miért?-nyelt egy nagyot DooNa Joker válaszára várva
-Nem akarlak elveszíteni!
-Miért?
-Sz...szeretlek.
-Miért?
-Ha még egyszer meg...-kezdett bele, de nem tudta befejezni DooNa csókja miatt.
-Szeretlek...-súgta halkan oda, mire Junhyung újra megcsókolta. Így ültek az ágyon, szorosan egymáshoz.
Mikor újra kinyitottam a szemem, MyungSoo gyönyörű szemeivel találtam magam szemben, melyet egy enyhe,de kedves mosoly kísért.
Megszorítottam a kezét,majd újra lehunytam a szemem.
~Ez olyan mint egy álom.Kérlek ha kinyitom a szemem....ne tűnj el.Maradj velem.Félek...félek kinyitni. Ha ez egy álom, akkor nem akarok felébredni, félek...-a szemem összeszorítottam.Nem mertem kinyitni, de ekkor éreztem egy meleg kezet, mely végigsimít a homlokomon.
Kinyitottam a szemem és tudtam, hogy nem álom.Itt maradt velem.
-Köszönöm!-borultam a nyakába szipogva.
-Mi?
-Hogy itt vagy és nem hagytál el.Hogy fogod a kezem...még mindig.-ennél a kijelentésemnél még jobban megszorította.
-Nem hagylak magadra.Veled maradok.-fordított szembe magával és gyengéden megcsókolt.
-Már régen ettél, csinálok neked valamit.-kelt föl de, visszahúztam mert éreztem, hogy elengedi a kezem.
Visszafordult.Először lepett arccal, majd elmosolyodott.
-Segítesz?
-Ühhüm...-kivirult az arcom, így nem kellet elengednem a kezét, nem kellet eltávolodnom tőle.
-DooNa?!
-Hmm?
-Holnap megkeresem L-t. Vele van SungTae is, az biztos. De ígérj meg valamit!
-Bármit!
-Ki ne mozdulj innen!A ház elé sem menj, sehova!Kérlek.
-Rendben.,.és köszönöm!
